Négy AI-történet, amely megmutatja, hogyan lépnek ki az ágensek a chatablakból

Mivel részletesen kielemeztük a Musk vs. Altman ügyet, és valószínűleg tegnap egyébként is mindent elolvastál róla, a mai napot – a Google IO vihara előtti csendet – arra szeretnénk használni, hogy kiemeljünk négy klassz dolgot, amit ma láttunk, és amik mellett egyébként talán elmennél. A Microsoft megtanította a terminál-ágenseket arra, hogy tanuljanak a saját sikertelen parancsaikból. Az Odyssey a videógenerálást az élő világok szimulációja felé terelte. Az OpenAI arra kérte a ChatGPT felhasználókat, hogy kapcsolják össze a bankszámláikat. Az Axios pedig arról számolt be, hogy a társadalmi bizalom megrendülni látszik, ahogy az AI munkahelyekre, villanyszámlákra és a helyi politikára gyakorolt hatásai kezdenek kicsúcsosodni. Véleményünk szerint: A következő AI-verseny most már teljes egészében a bizalomról és a delegálásról szól. Az ágensek erősek, de hogyan érhetjük el, hogy valóban megbízhatóan működjenek? Képesek-e stabil környezeteket szimulálni, amelyeket az emberek szívesen használnak? Kezelni tudják a kényes kontextust anélkül, hogy mindenkit halálra rémítenének, vagy ami még rosszabb, kiszivárogtatnák a titkainkat egy ellátási lánc elleni támadás vagy kormányzati utasítás során? És képes-e az iparág gyorsan építkezni anélkül, hogy minden városházi gyűlés ketrecharccá alakulna az adatközpontok előnyeire vágyó lakók és a negatív következményektől tartó csoportok között (mely utóbbiak közül sok orvosolható lenne, ha a földgázt és a dízelgenerátorokat napenergiával és nem gyúlékony nátrium-akkumulátorokkal helyettesítenék). A következő szakasz nyertesei a képességeket és a felhasználói beleegyezést együtt fogják szállítani. Azok a cégek, amelyek garantáltnak veszik a nyilvánosság jóváhagyását, rájöhetnek, hogy az AI leglassabb része soha nem a modell volt... ami azt is megmagyarázza, miért dupláznak rá a tanácsadókra az OpenAI-nál és az Anthropic-nál.