A láthatatlan, 250 milliárd dolláros AI-gazdaság mérése a GDP-statisztikákban

A University of Virginia, az Anthropic és a Bank of Canada közgazdászai egy olyan tanulmányt tettek közzé, amely az amerikai „AI-gazdaság” elképesztő növekedését vázolja fel, miközben azt vizsgálják, miért nehéz ezt a növekedést kimutatni az összesített GDP-statisztikákban. „Az Egyesült Államok AI-gazdasága soha nem látott ütemben növekszik, de ez a rendkívüli fejlődés nagyrészt láthatatlan a hagyományos GDP-statisztikákban” – írják. „Ha az AI-szektort egységes gazdasági egységként kezeljük, az előzetes becslések szerint a nominális AI GDP 2025-ben megközelítőleg 250 milliárd dollár lesz, ami minőségkiigazított reálértéken évente nagyjából 2600 százalékkal nő.”

Ennek több oka is van – az egyik, hogy bár a datacenter-építési bumm hatalmas, még mindig nem elég nagy ahhoz, hogy jelentősen megemelje a GDP-t. Ezzel szemben az AI gazdasági hatásának nagy része az AI-inferencia (az AI-rendszerek használata) területén jelentkezik, de itt zavaró tényezők nehezítik a GDP-mérést: „A nominális AI-bevételek csak mérsékelten nőnek, mert az adott AI-képességi szint egységnyi ára majdnem olyan gyorsan csökken, mint ahogy a minőségkiigazított kibocsátás emelkedik” – írják a kutatók.

Ha ezt nem tudjuk mérni, olyan meglepetés érhet minket, amiből nehéz lesz felépülni: „Az AI a legújabb a gyorsan fejlődő technológiák sorában, amelyek mérési aggályokat vetettek fel; a félvezetők és az internet is hasonló vitákat generált a maguk idejében.” Kulcsfontosságú különbség azonban, hogy az AI technológiaként sokkal nagyobb hatással lehet a munkaerőre, mint ezek a korábbi technológiák. „A korábbi esetekben a gyorsan fejlődő technológia aggregált szinten az emberi munka kiegészítője volt” – írják. „Az AI az első olyan hihető jelölt a nagyléptékű technológiai mérési hibára, ahol a gyorsan fejlődő szektor az emberi munkahelyek kiváltójává válhat.”

Az AI-gazdaság sokkal, de sokkal nagyobb, mint amit a normál mutatók sugallnak: „A hagyományos statisztikák egy nominálisan lassan növekvő szektort mutatnak; a mi méréseink szerint viszont az alapul szolgáló kapacitás évente több mint duplázódik. Egy pénzügyminisztérium, amely tízéves bevételi előrejelzéseket készít a hagyományos adatok alapján, jelentősen alul fogja értékelni a munkaerő-adóalap sokkjának valószínűségét – és ennek megfelelően felkészületlen lesz az olyan válaszintézkedések kidolgozására, mint az adórendszer reformja, az állami vagyonalapok vagy más haszonmegosztási rendszerek, amelyeket egy ilyen sokk igényelhet. A láthatatlan hasznot nem lehet megosztani.”